2012.07.05. - 134. MK - Hrabal söröző

Beküldő: csaba, 6 július, 2012

Csaba
------
Szasztok!
Szolid négyes partin vagyunk túl.
Szücsi már reggel 1/2 9-kor telefonon érdeklődött, hogy hová megyünk.
Gyurci már napközben SMS-ben érdeklődött, hogy hová megyünk.
Jó korán kértük ki az első kört Szücsivel, még mindig finom a sör a Hrabal kocsmában.
Aztán jött Gyurci és elment gyógyszertárba.
Aztán Szücsi babrálta Gyurci telefonját, és a fényképek között talált egyet, amin két cickó között keresztbe vetett táska-pánt volt látható. Megkérdezte Szücsi Gyurcit, hogy kihez tartoznak a szervek (a felettük lévő fej akkor nem látszott a kijelzőn). Gyurci mondta, hogy nem tudja, de nem is tetszik neki a cici-páros. Mire Szücsi megmutatta neki a cickó-tulajdonost, aki nem volt más, mint Gyurci hitvese. Ezen jót mulattunk.
Aztán jött Árpi.
Aztán jött egy kis vihar.
Aztán más már nem jött.
Meleg volt nagyon odabent. Elmentünk hát a Vas utcába a Casa de la Música-ba, ahol még picit iszogattunk és beszélgettünk. Ott volt Iggy Pop, aki csajoknak tette a szépet és a testén kívül hordta az ereit.
Aztán Szücsivel még elsétáltunk a Szimplába (nehezen találtuk meg, jó sokan voltak, de kiváló volt a hangulat), aztán onnan a Corvin oldalába egy ásványvízért, majd haza.
Majdnem sikerült megváltani a világot.

Szücsi
------
Szeretlek Csabi, nemcsak az utolsó mondatért. A többieket is szeretem.
Pá.

Petya
-----
Köszi az összefoglaló Csabi!!!!
Éjszaka még küldött egy képes Speth Hurka és felismert a Casa de Musicátol nem messze lévő kivilágított házat és nem is értettem, hogy mit kerestek ott, de így most összeállt a kép.
Ha világmegváltásban valamicskét is előrébb jutottatok, akkor azt mindenképpen osszátok meg velem is, mert nálam a rendszer megakadt!
Adios
Pedro

Zsola
-----
Nekem az az ötletem, hogy elmegyünk egy évre a családdal Martinique szigetére. EU-s ország, francia gyarmat. Van egy szomszédom, korunkbeli srác és ő ott dolgozik, raktárosként. Pont jó lenne nekem is egy ilyen állás egy évre, aztán pont meglátom, hogy elegem van-e belőle, vagy maradok, vagy van esetleg valami komolyabb foglalatosság is. Nem kell fűteni, el tudnám tartani a családot, egyszerű a matek, karibi hangulat. Ha egy év után visszajönnék ide, pont mindenki ottt ülne, ahol most, semmi sem változna.

Árpi
----
Ez minket is erdekelne!

Zsola
-----
Ráfirtattam a részletekre, menjen az egész MK raktárosnak egy évre, nagyon fasza lenne.

Alma
----
Kurvanyátok!
A leírás alapján az év MK-ját hagytam ki. Mondjuk legalább a Hrabalt személyes sikeremnek könyvelem el. Még akkor is ha valójában Csabi tesztelte először.
Éljen a Macsóklub, ami kinn van a hullámvölgyből!

Csaba
-----
az utolsó mondattal egyetértek
a legelsővel kevésbé (:o)

Zsola
-----
Nekem az az ötletem, hogy elmegyünk egy évre a családdal Martinique szigetére. EU-s ország, francia gyarmat. Van egy szomszédom, korunkbeli srác és ő ott dolgozik, raktárosként. Pont jó lenne nekem is egy ilyen állás egy évre, aztán pont meglátom, hogy elegem van-e belőle, vagy maradok, vagy van esetleg valami komolyabb foglalatosság is. Nem kell fűteni, el tudnám tartani a családot, egyszerű a matek, karibi hangulat. Ha egy év után visszajönnék ide, pont mindenki ottt ülne, ahol most, semmi sem változna.

Árpi
----
Ez minket is erdekelne!

Zsola
-----
Ráfirtattam a részletekre, menjen az egész MK raktárosnak egy évre, nagyon fasza lenne.

Alma
----
Zsolej!
1. Az eddigi leírásokból úgy veszem ki, hogy igazolatlanul hiányoztál a 134. MK-ból. Egész éjszakás néptánc volt?
2. Ezt a Martinique-i ötleted kicsit nehezen tudom összeegyeztetni azzal, hogy sose volt még ilyen jó magyarnak lenni.
3. Mindazonáltal két felnőtt és két gyerek repcsijegy rendel. Én akár targoncás is szívesen leszek a raktáradban buzikám.

Gyurci
-----
Most irom eloszor es  utoljara.
Utalom elhagyni a hazunkat.
Utalom ami azon kivul van.
Tetves orszag ugy ahogy van.
Szarok az oseink vere szlogenre.

Roviden es tomoren jeligere.
Legli Blanc pedig jo.
Puncik
A veget csak a feszultseg oldasara irtam.

Árpi
----
Picsa jo mk volt. Cupp

Rudi
-----
pöccsinzonok!
ügyesek vagytok
remélem azért egy kicsit hiányoztunk
Almó,
mikor csereberéljük a leandereket, 1-2 már elindult

Zsola 2012.07.16.
-----------------
Na!
1. Igen, igen, igen, bár előre jeleztem, hogy nem fok tunni menni, ezért mindenkit meghívok magunkhoz.
2. Én sem, de nem csak ezt nem. Kurvára tele van a tököm mindennel, csak néha megpróbálom úgy érezni, hogy mégse.
3. Feltérképezés alatt vannak a lehetőségek, levelezésben vagyok a haverommal.
Más:
Egy haverom találta ki, Kínában gyártatja, árulja is.
http://isoul4.com/