2009.10.01. - 101. MK - Zöld Angyal

Beküldő: csaba, 5 október, 2009

Gyurci
------
Heyhahó,
A Zöld Angyal nevü vendéglátóipari egységben birtuk elkövetni a tegnapi Klubgyülést. A félreértések elkerülése végett szeretném rögtön leszögezni, hogy kiba... jó volt az MK már Matyi és Zsola érkezése előtt. És ez nem is fokozódott érkezésük után. Biztos, hogy megbeszéltük az összes létező variációt a
- pókember
- sárkány
- pulyka
- búvárszivattyú
témakörökben. Aki azt állitja (nem MK tag), hogy ehhez még hozzá tudna tenni konstruktiv javallatot, az nem mond igazat.

Pityi többször azon kapta magát, hogy vagy elmélázott pár mp-re, és már egy (általában szexuális v legalább is aberrált) akármilyen téma legmélyebb kifejtése közepén találta magát, vagy bele szerette volna ásni magát egy témába, de nagyjából már a második mondtanál nem értette. Felvetettem a munkahelyemmel kapcsolatos legmélyebb elkötelezettségemet, de mielőtt igazán ki tudtam volna fejteni a témával kapcsolatosan, Rudd picit direkt módon átterelte a szót egy másik témára. Rátok bizom a picit direkt mód értelmezését. Csabata a méla csöndes mélázás és a nyeritő, harsogó nevetés között ugrándozott. A legmeglepőbb pillanatokban  :-)

A többiek is cicukák (trademark by Rudd) voltak, Szüccsi természetesen elemében, Alma MEGINT nem aludt el, Matyi pedig csak élvezte, hogy végre nem az ő baszogatásáról szól az élet (Isten hozott köztünk :-D) Zsola viszont teljesen elromlott. Kérem a nagyérdemüt, hogy Szücsi megfogalmazását szó szerint irja le a történeti hüség kedvéért, de tény, Zsola újra elkezdte a körmondatait avval a különbséggel az 1-2 évvel ezelőtt már sikeresen leszokott metódushoz képest, hogy már neki sincs fogalma a legelején sem, mi a pékről is akart beszélni.

Ennyi. Torgyán legyen veletek!

Rudi
----
És Gyurci istenmaccsó 2 kettlebell edzés között ki fog keresztelkedni
természetesen Szücsi tudtával

Gyurci
------
És a rabbi által  :-)  igaz is!

Zsola
-----
Shalom,

Te Von Panelproj. Ha szó szerint nem is, de valahogy így: Kinga révén kerülhettél be ebbe a társaságba, de ha most lenne a felvételi, akkor biztosan nem felelnél meg ilyen körmondatokkal. (azt hiszem ez 30%-os hűségű lehet max.)
Panelproj 4ever

Árpi
----
Ha Kinga révén sunyi módon nem kerültél volna be ebbe a társaságba..

Csabi annyira jókat modnott, hogy csak na, de sajna nem jegyzeteltünk, mindenesetre:

1. Vót deepdrót minden verzióban.
2. Mikor Petya támasztotta homlokát, Csabi megjegyezte, hogy a szemét próbálja takarni a nap elől.
3. Szűcs Alehandro, mint a Telefonica esze: Hát b-tok meg, annak a cégnek a helyében sem lennék a tegnapi Szücsi produkció alapján. Pl. Alma sztorija a Crirkuszról:
- Kihívtak a színpadra két pasit meg egy gyerekes nőt. Én fényképeztem a nőt, meg a gyerekét.
- Milyen nőt?

Volt még több ilyen kérdés, amíg Petya meg nem kérte Alehandrót, hogy már ne kérdezzen.
4. Megtuttuk, hogy Alma Don Juan de Marco teste izmos nagyon, és a kolleganők, meg a gyerekes cirkuszos anyák kábulnak.
5. "High talent" Gyurci tegnap délután már nem tudott dolgozni, mert sokat ivott és biciklivel volt, de nemsokal ezelőtt tartott egy előadást a főnökének, aki elájult tőle, bár vélhetőleg nem beszélt az előadás nyelvén.
6. telefonicában egyes azzal szórakoztatják a telefonkonferencia résztvevőket, hogy betárcsáznak, majd benyomják  azenét és kiszállnak a vonalból.

Csók, volt még sok minden, majd ha lesz időm, és eszembe jut, akkor leírom, de Almában is bízom

Alma
----
Pontosabban Nagy von Panelproly, mert ha ez a neve, akkor Scücsi már nem ragaszkodik ahhoz, hogy a Szűcs is benne legyen Petya és az Ő közös gyermekének nevében. A gyermeket, az én javaslatomra, Szücsi fogja kihordani, mert Petya jobban jár így, ha értitek mire célzok.

Szücsi egoja sokat javult mióta utoljára találkoztunk, bár ez nem kevés fáradságába került. De legalább Telefon Icánál jó neki. Igaz néha fél kilencig várakoztatja a szgép előtt madridi kollégáit, de azok úgyis akkor kezdenek élni.

Aki lemaradt a muslicákról, ezt a cikket említettem meg (a bögyösmca pincérnő éppen pakolt valamit az asztalunkon): http://index.hu/tudomany/brittudosok/2009/10/01/dolgoztatjak_asszonyaik…, ami után kiderült többek között, hogy vagy Rudi nem muslica, vagy Ufo, vagy egyikük sem, valamint az, hogy a konyhájukban élő muslicák valszleg mind egyforma neműek, azaz vagy spermához nem jutó nőstények, vagy sziesztázó hímek. Viszont Rudit nem zavarják, szemben a döglegyekkel, amik igen.

A zöldangyal összességében tulképpen jó hely, nekem nincs kifogásom az ellen, hogy menjünk még ide.

Sajnos nem sikerül felidéznem a többi kurva jó poént az elejéről, pedig volt még egy pár. Sorry.

Az biztos, hogy volt valami móka a WC-ben a tekintetben, hogy Rudi anyja melyik piszoárt választaná, de ott nem voltam ott.

Volt még szó arról, hogy a temetkezési vállalkozónál tökéletesebb szolgáltató bizony a világon nincsen. Hogy ez miért következik abból, hogy a Schwerin szót le tudja írni kapásból helyesen az ügyintéző, azt nem értem (szerintem ebből az következik, hogy véletlenül járt már ott), de a többi indok valóban világos volt.

Egyébként jelezném, hogy Zsola szűkkörben egészen más. Mi ugyanis még GYALOG átmentünk a Kávés Katicába két sörre, meg két melegszendóra, s ott bizony rövid, lényegretörő, itt-ott picit nyafogásnak beállított mondatokkal adta a tudtomra, hogy az élete összességében valójában a tökéletesnél is jobb, minden szempontból (úgymint szex, család, megélhetés, ingatlanfejlesztés, stb.), de legalábbis valamennyi macsótársáénál. Viszont Ő nem így látja, s én csak nagyon finoman próbáltam erre utalni, mert nem szeretek viszontnyavajogni. Pedig tudnék miről, de sosem kérdezi senki.

Amit ígértem (We don’t need no, Paranoid, tangóharmonikán), azt meg mindjárt küldöm, de azt csak a yahooról tudom.

Petya és Rudiék nem jönnek Várgesztesre. Én meg remélem nemsoká’ kijózanodok, mert mindjárt vezetnem kell.

Ui.: Továbbá elbúcsúztattuk Petya nagymamáját, s eközben kivételesen sikerült nem hüjepoénkodnunk, ahogy azt illik. Büszke voltam magunkra. A béke legyen vele.

Csaba
-----
Álljon meg a menet!
Az majdnem kimaradt, hogy Rudi végre megalapítja nekünk a Macsó-Muslica-Pulyka Egyházat.
Én valóban végletes voltam tegnap, de most is csak arra tudok gondolni, mennyit röhögtem. A levelek olvasása közben ugyanezt tettem.

Alma
----
Azt a kurva, ez tényleg kimaradt! El ne felejtsük. Mondjuk azt mondta, hogy "megalapítom én, úgyis ráérek, csak segítsetek". Jeleztem is legott, hogy a segítés számára nyilván azt jelenti, hogy alakítsuk meg mink.

Szücsi
------
Szeretek Maccsóklubtag lenni. Pá.

Csaba
-----
:o)
ja és megsirattuk a 100. taggyűlést, amikor is Almát szemtelenül elhagytuk és a későbbiekben még szammerit sem írtunk róla, bár a honlapunkon van néhány e-mail foszlány
ennek valamiért így kellett történnie

Zsola
-----
érzékenykegggyyyé má..., dípdrót

Árpi
----
Ja és Alma nem igaz, hogy nem firtat rá senki lelki állapotodra , múltkor, amikor a gyertyafényes étteremben romantikáztunk, és majdnem össze is jöttünk, akkor azért beszélgettünk erről is.
Persze ha én senki vagyok, akkor mindjárt elkezdek sírni, és majd jól megpulykázlak legközelebb..

Alma
----
Gondoltam, hogy erre rá fogsz harapni. Valóban, Te vagy az üdvözítő kivétel.
Meg néha Gyurci.
Sorry.
Ui.: Egyébként meg valójában én nem szeretek magamról beszélni.

Szücsi
------
Na sikerült megosztanotok a Maccsóklubot. Egyébként én sem szeretek magamról beszélni.

Alma
----
Muhahahaha, ez naggyon jó vicc!

Csaba
-----
És én? A Yes kocsmás beszélgetés az már semmi?
A végén kiderül, hogy csak sajnáltatni akarod magad :o)

Alma
----
Rendben, mindenkitől elnézést, szerencsétlen megjegyzés volt. Kicsit felbosszantott Zsola tökéletes élete, enyhén picit elégedetlen hangsúlyban előadva. De persze ezen meg Ő fog megsértődni, úgyhogy előre is elnézést tőle. S egyébként vele is szoktam csevegni. Tényleg nem is értem miért írtam ezt a marhaságot. Mégeccer elnézést mindenkitől, és a kurva anyátok.

Csaba
-----
na, ez a beszéd

Zsola
-----
Azzal egészítenélek ki Alma, hogy nem csak az életem, a testem is tökéletes:-)
Más: Nem kezdünk a következő MK-n a Szecskában? Este 10-ig van nyitva.