2020.01.09. - 224. MK - Piszkos Fred

Beküldő: csaba, 11 január, 2020

Csaba

-----

Nos!

Nyolcból hatan voltunk a Piszkos Fredben.

Petya ezerrel pörgött a munkahelyén, Alma a gyermekekkel volt.

Én eleinte fáztam és nem tetszett, hogy rajtam kívül nincs vendég a krimóban, és hogy hangos a zene.

De megjött Szücsi és megkérte a kedves háziasszonyt, hogy halkítson, én pedig felvettem a sálamat.

Szépen összegyűltünk.

Árpit nagyon ki akartam faggatni arról, hogyan érzi magát. Azt mondta, jól. Megtudtuk tőle, hogy szikár testfelépítésének titka a jó emésztés.

Szücsi készül az apa szerepre, de aggasztja, hogy az otthonukban, áprilistól 170 kg nő áll majd szemben 90 kg férfival. Ezen felül azt is megosztotta velünk, hogy piramisszerű rakásokat, és hosszúkás, feltekercselt kígyókat is elő tud állítani a mellékhelyiségben. Ez utóbbi a megfelelő mennyiségű kenyér fogyasztásával érhető el.

Gyurci megkönnyebbülni tervez majd, amikor a gyermekei kirepülnek. Addig is folytatja az állami gondozottak mentorálást és könyvklubba is jár (lásd Viber-es csevegés).

Rudival inkább mi ketten értettünk egyet, Gyurci álláspontjához képest. De ez így van rendjén. Senki nem akart meggyőzni senkit. Rudi egyébként szokatlanul őszinte volt a családi történetei kapcsán. Főleg a bátyja magánéletét érintettük.

Zsola érkezett a utoljára. Sokat megtudtunk szingli kolléganője sorsáról, kinézetéről, Bátonyterenyéjéről. Meg arról is, hogy Zsola a családállítás után másként vélekedik saját szüleiről.

Sokat beszéltünk a gyermeknevelés nehézségeiről, és minimálisat annak mosolygós, kedves oldaláról. Arról, milyen érzés, mikor egy néhány hónapos manus elalszik a mellkasodon, és ahogy a kezei lekókadnak a tested két oldalán, az olyan, mintha álmában megsimogatna. A „Nem harap a spenót” című könyvben is olvashatóak elgondolkodtató mondatok.

Összességében: megint jók voltunk, és ehhez még a kaja-pia kínálat is hozzátett. Unicummal is koccintottam, pedig nem akartam. És nem bántam meg.

Folyt. köv.