2019.03.06. szerda - 214. MK - Black Dog Pizzéria

Beküldő: csaba, 16 március, 2019

Alma

----

Uraim!

Vettem a fáradságot és megnéztem egy naptárt idénre. Aztán jövőre is. Arra a sajnálatos tényre bukkantam, hogy élethelyzetemből fakadóan az idei MK-k közül a júniusin, a novemberin és a decemberin fogok tudni részt venni (talán július is). A többi "hónapelsőcsütörtökjén" velem lesznek a gyerekeim. Jövőre egy kicsit jobb lesz a helyzet, de nem sokkal.

Felvetném, hogy mivel már hárman vagyunk hasonló élethelyzetben, vegyük górcső alá az MK időpontját, annak is a potenciális megváltoztatása lehetőségeinek megvizsgálását. Mert a hagyományt jó lenne fenntartani, s nem szeretnék kimaradni belőle. S mivel szerencsére már nem annyira szól az alkoholilázásról, tulképpen mindegy melyik hétköznap van (azért a hétfő erős lenne).

Már most előre megköszönöm, hogy nem egyből küldtök el a picsába remélem.

 

 

GYurci

------

Na kerem.

Akkor keresre: MENJ A PICSABA!

En benne vagyok, de a tagsag 100%-anak egyet kell ertenie, mert ez egy alaptorveny modositast feltetelez. Az meg ugye marvanyba van vesve.

Czuppp,

Speth Alapito Maccso Gyorgy

(high talent)

 

 

 

Alma

----

Természetesen én is így gondoltam.

 

Szücsi

------

Menj a picsaba. Ne hetfon es ne penteken legyen. A kedd, szerda okes.

Pa.

 

Alma

----

Najó, látom így jellett volna kezdenem:

"Először is mindenki menjen a picsába!" Aztán a többit. Bocs, hibáztam.

 

Gyurci

------

Ne.Hibazz.Tobbet.

 

Árpi

----

Kapja be nyugodtan mindenki, amikor én adtam elő hasonló problémát, akkor basztatok foglalkozni vele.

Részemről rendben amúgy, és nem is sértődtem meg korábban sem, csak jó ezt felhánytorgatni.

Praktikussági szempontból viszont érdemes lenne akkor le is rögzíteni, hogy mikor lenne első csütörtök helyett MK.

Szerda pl.?

Nekem változatlan, hogy páratlan hetek nem jók, de nincs vele bajom, ha nem tudok mindegyiken ott lenni.

Puszika

 

Petya

-----

Én elméletileg mindig tudok menni, de mint tudjuk csak nagyon későn

 

Csaba

-----

Uraim!

Őszintén az lenne a tuti, ha a lehető legtöbben összegyülekeznénk.

Az persze nem ésszerű, hogy a kényszerpályán lévő apukák a hónap utolsó hetében leegyeztetnék, hogy a következő héten nekik mikor jó, és a többi pasi meg alkalmazkodna hozzájuk.

Meg ugye ezt tervezni sem lehetne.

A szerda nekem pont olyan jó, mint a csütörtök.

Mintha erre többen szavaztunk volna.

Tökéletes megoldás úgysem lesz, mert eddig sem volt :o)

Na. Több okosság nem jut eszembe.

Viszlát pár nap múlva.

Jóccakát!

 

Zsola

-----

Újra szavazok!

kedd/szerda

 

Rudi

----

kedd a kedv

 

Csaba

-----

Nos!

Rudi: kedd

Árpi: Szerda pl.

Gyurci: szerda +1

Zsola: mindegy

Petya: mindegy

SzücsI: mindegy

Alma: mindegy

Csaba: mindegy

Eddig a szerda nyert.

Senki többet? Harmadszor…

 

Szerda ablakában

csütörtök ül,

és ordít

csütörtökül.

Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:

- Miért csütörtökül ordít?

- Mert csütörtök - mondta Vacskamati -, ha péntek, péntekül ordítana.

- Idegen nyelveket nem tud? - akadékoskodott Bruckner Szigfrid.

- Nem - mondta Vacskamati -, ez egy műveletlen csütörtök.

 

Petya

-----

Petya inkább szerda

 

Árpi

----

Mí tú

 

Zsola

-----

Van döntés?

Ma lesz, holnap, holnapután, vagy csak jövő hónaptól változik? Akkor is felmerül a kérdés, hogy kedd, vagy szerda.

 

Szücsi

------

Kapjátok be a faszomat! Legyen most csütörtökön. Megyek is. Amilyen korán csak akarok és ahová cask akarok.

Majmok.

 

Rudi

----

Kedves Aggott Macsótársak,

A szerda nem jó

 

Csaba

-----

Sziasztok!

Olyan megoldás nem lesz – mint ahogy eddig sem volt – ami mindenkinek megfelelő.

Az alábbiak alapján én úgy készülök, hogy holnap délután bevonatozok a Nyugatiba:

Rudi: kedd

Árpi: Szerda pl.

Gyurci: szerda +1

Zsola: mindegy

Petya: inkább szerda

SzücsI: mindegy (most csütörtök)

Alma: mindegy (csak ne csütörtök)

Csaba: mindegy

 

Rudi

----

Szücsivel találkozom csütörtökön.

Aki jön annak örülünk.

 

Alma

----

Urak!

Kicsit sajnálom már, hogy megszólaltam. De amúgy maradhat a csütörtök is. Hónap második csütörjökjén nekem is többnyire jó például a következő két évben.

S azt is mondanám, hogy ha áthelyezzük egy másik napra, akkor az olyan legyen, ami mindenkinek jó. Ha ilyen nincs, akkor én jártam így, marad minden a régiben, oszt jóvan.

 

Szücsi

------

Faszt Alma, azért találjunk már egy olyan napot, ami mindenkinek jó. Akár havi váltásban is.

Akkor kinek jó holnap és kinek holnapután?

 

Csaba

-----

Nekem jó mindkettő.

Mondjuk holnap Felicitász névnap lesz, csütörtökön meg Ubul.

De ez sem könnyíti meg a dolgunkat :o)

 

Petya

-----

Csabi mindkettő

Petya mindkettő

Árpi

Gyurci

Alma Szerda

Szücsi

Rudi

Zsola

 

Árpi

----

Én is mindketto

 

Csaba

-----

Gyerekek!

Még tovább cizellálom a dolgot.

Gabkának van egy építő javaslata: csinálunk (csinálok) egy Excel táblát az egész évre előre, belepötyögjük, hogy kinek mikor jó / nem jó egy-egy hónap eleje tájékán, és az adott MK-n eldöntjük, hogy a következő alkalommal mikor találkozunk…

Na?

Na?

Na?

 

Petya

-----

Mondjuk szermély szerint nekem az a véleményem, hogy az élet minden területére egy jó Excel tábla a megoldás, így támogatom

 

Gyurci

------

nekem is jo mindketto.

mondjuk nekem mindketto is jo.

vagy legyen mindketto.

aki hisztizik azt megcsinalom. 2x.

aki nem azt csak 1x.

szoval akkor mondja ki az excel javaslat guru Csabata mikor es akkor lesz.

aki ezutan ir javaslatot, azt 3x.

kiveve Julcsa. oy el is vennem of course es 5x.

 

Árpi

----

Akkor mivel mindenkinek jó a holnap, ezért holnap, és ott megbeszéljük az excell táblát.

Puszi Pöcsök

 

Petya

-----

Mondjuk szerintem Rudinak NEM, de lehet, hogy már összezavarodtam a levelek között

 

Árpi

----

Ő keddet írt először, ami jó, de az ma van.

 

Zsola

-----

Nekem jó ma is, meg holnap is, de csak egyik nap megyek

 

Gyurci

------

Ma lesz. Csaba eztet mondta rwggel amikor hivtam. Ir levelet.

 

Csaba

-----

Írok levelet.

Gyurci azt javasolta, hogy menjünk ide: Black Dog Pizzéria

Ez azért jó, mert Budán van, de Pestről is könnyen megközelíthető.

Én ½ 6… ¾ 6 körül tervezek megérkezni.

Csb

 

 

Gyurci

------

en is megyek afele. ha valaki tud jobbat most nyogje ki vagy onnan rajzunk ki igeny eseten.

 

Szücsi

------

Mehetünk, de nekem még van másfél órányi munkám.

Szóval fél hét körül érek oda, de megyek.

Puszi.

 

Árpi

----

Ok, én is igyekszem viszonylag hamar, mert már most elalszom.

Lehet legyen inkább holnap

Alma

----

Uraim!

Úgy érzem okoztam némi félreértést. Nekem a mai nap nem jó. Késő este fogok hazaérni Ausztriából síelésről. Tehát ezen a héten nekem mindegy mikor van, nem tudok menni. Én a jövőről beszéltem, általában, ezért is az a subject, hogy MK2019. Úgyhogy ne miattam legyen ma a holnap helyett.

Elnézést kérek, sztem én lehettem félreérthető.

 

Gyurci

------

hat nem lennek a helyedben ezutan a mail utan:-)

 

Szücsi

------

Bazdmeg. Nembaj én elindulok majd nemsoká a fekete kutyába.

Puszi.

 

Árpi

----

Indulj majom!  Én is elindulok hatkor.

 

Csaba

-----

Baszd meg Alma!

Felkavarodott az állóvíz. Hogy Platont idézzem: "heten voltunk, csak te hiányoztál". Találkozunk a következő hónap első csütörtökjén, vagy amit az Excel táblázat sugall.

 

Szücsi

------

Nem Platon en ugy ertettem, hogy plankton. Szoval Alma keresere az excel szerint az uj idopontban aprilis elso csutortoken talalkozunk.

Platora magyarok!

Pa.

 

Rudi

----

Drágaságaim,

 

Maradjunk Planktonnál.

A Lakománk pompás volt.

( Gyuresz válni fog, Anikó konyharasszista, Gyuresz pedig felveszi a csillagszemű cigánylányt ; )

Mácsai Pál forever.

Válságmaccsóklub volt.

Pá drágáim

 

Alma

----

Azért szomorú, hogy az kellett egy "teljes létszámú" MK-hoz végre, hogy én ne legyek ott. Paradoxon ez a javából.

Az áprilisira nem tudok menni. Arra sem. Mint említettem legközelebb a júniusira tudok.

Viszont lehetne macsómajális. Aznap ráérek. Asszem.

 

Csaba

-----

Urak!

A szappanopera részleteit feljegyeztem a honlapunkra, A hónap első csütörtökjei címszó alá.

Egy dolgot még szeretnék kiemelni: Árpi este 9 körül megkérdezte, hogy „Nem tudjátok? Alma jön?” Én ezen mulattam a legjobbat.

Összességében nem csak tanulságos, de igen hangulatos MK volt.

Csatolom az Excel fájlt. Ha akarunk ilyet, akkor valamilyen felhőbe felteszem, hogy mindenki elérhesse.

Nekem az április 4. nem jó, mert aznap van Gabka születésnapja.

Rákendról!