2009.06.04. Bambi-Gösser

Beküldő: csaba, 12 június, 2009

Árpi:
Véreim (ahogy Pataki Attila - fehércigány (egyesek szerint Tirpák)- mondaná)!
Tegnap este, a majdnem 100. MK eseményei röviden, ámde szívhezszólóan:
1. Kezdettünk vala  a Bambiban, ahol Almó már közel 30 perce  olvasgatta a Financiális Időt, mikor Szücsi  az én felvezetésemmel megérkezett kétkeréken, kontrázva, miuátn a körúti sineken majdnem elkúrta egy mentő.Jobbra egy pókemberezhető hölgyemény, balra  a rossz melegszendvics, és a szar sör  miatt savanyú arcú Alma, szemben pedig az oszlop és az az asztal közötti egy méteres résen nehezen elférő picér nénje.
2. Csabi megérkezését követően viszonylag hamar megegyeztünk, hogy átballagunk a Bem tér sarkán lévő Steffl-be, ami Rudi későbbi taxi rendelése során a Belgrád rakparti Steffl, kicsit később pedig a Bem téri kocsma elnevezést viselte.
3. Pincér bá elég laza volt, a társa pedig egy debill, de a végén már felvette végülis a rendelést és ki is hozta, ami jelentős fejlődésnek minősül, és mindenképpen ígéretes a későbbi vendégek szempontjából. A kaja viszont isteni volt, mindeki betegre ette magát.
4. Rudika nagybátyja történetét nem is elemezném sokáig, csak annyi, hogy emiatt Rudika hamar elment.
5. Megvitattuk a legalja sárkányt, teafiltert, pókembert, pulkyavalamit, és félszemű kalózt.
6.   Hallottunk beszámolót a Mac/kedón túráról, ahol Rudika az első nap véresre közlekedte a sarkát az új cipellőben, majd szandálra váltott és ebben küzdötte le a havas, inkőnként térdig szarost táj támasztotta kihívásokat.
7. Gyurci varrott inge kicsit rövid, de ha legközelebb megy a haverjával, akkor majd hosszabbat csináltat.
8. Zsóti Anikónak van egy kicsit lóarcú, de mellbe erős barátnője, akit lehet, hogy sikerül összehozni Szücsivel, és akkor megszakad a széria, melynek lényege, hogy Szücsi vasvillával kergeti el a kolleganőit, akik csak egy kis megértésre vágynak.
9. Szücsi lebótóta valami ismeretlennel az ajtószállítás legfontosabb kérdéseit (pl. befér az utánfutóba, középen legyen-e a kilincs)
10. Állítólag Gyurcinak van a legbecsületesebb képe közülünk. Azt hiszem ez nem igényel további kommentárt, inkább arra utal, hogy a pincérnek sürgősen ki kellene kérnie egy optikus véleményét, mielőtt késő lenne.
11. Petya hegyi gyerek lesz, és a következő MK-n a Zsóti által rendelt zuhanyzós nénit fogjuk nézegetni a teraszról (ha Tami-Frigu-Juli trió nem ér rá a zuhanyzásra).

Alma:
Még azt is mondta a pincércsávó, hogy azért nem az asztalra rakják a fogpiszkálót, mert akkor a kedves vendégek kiszurkálják vele a terítőt. Majd odaadta, s Zsola „milyen jó ötlet!?” felkiáltással vette el.
Mi még Csabival meg Zsolával átnéztünk a Margithíd budai hídfőjénél lévő kocsmába, de már csak pisilni engedtek be, mert zártak.
Úgyhogy Zsola haza, mi meg Csabival elsétáltunk a YES-ig, ahol csevegtünk még egy jót 2-2 sör mellett. Majd hazaindultunk.

Én a blahai átszállást még nem kúrtam el, de aztán a 907-esről az Örsön dobtak le, miután felráztak álmomból. Úgyhogy hívtam egy taxit, s már otthon is voltam.

 

Szücsi:
Még két-két sör? Főnix madarak. Minden tiszteletem.